Hétfőn decens úrinő,
kedden angyalszárnyam nő,
szerdán szakács, láthatatlan,
csütörtökön díjat kaptam,
ócska ribanc pénteken,
szombat se változtat a lényegen.
Vasárnapra Anya leszek,
s kezdhetem elölről a hetet.
Hétfőn pajkos kisleány,
kedden csupa bús talány,
szerdán takarítok egyre,
csütörtökre vért lihegve,
dominálok pénteken,
szombaton elringat énekem.
Vasárnapra összeesek,
s kezdhetem elölről a hetet.
Ki vagyok én valójában?
Választ erre nem találtam.
Útját folyton kereső,
egy testbe bújt ezer nő.
Az én Ladám reggeltől estig
pöfögve gurul, araszol,
az én Ladámnál nincs jobb autó,
nincs, nincs sehol.
Az én Ladám kopott ülésű,
de szivargyújtója ragyog,
sárgulnak, ha látják, a sárga
angyalok.
Az én Ladám mélygarázs foglya,
bántják, megalázzák szegényt,
leszaggatják ajtajáról
a gumiszegélyt.
Az én Ladám harcos, nagy autó,
értünk ontja a monoxidot,
menekülnek ködlámpái elől
a moszkitók.
Az én Ladám bús, szegény autó,
de ha nem nézné gazdáját,
megállítná a hátsó szomszéd
új Mazdáját.
Az én Ladám ha nem akarná,
nem volnának a BMW-k,
olyan autót venne mindenki,
amilyet én vennék.
Az én Ladám ha egyet dudálna,
hajh, megremegnének sokan,
vígan annyian nem vezetnének
és boldogan.
Az én Ladám vizsgázik és átmegy,
egyszer zöld kártyát kap talán…
Hatalmasabb egy Boeingnél is
az én Ladám.
Én mindig azt reméltem,
Hogy meghalok időben,
Míg marad pár barátom,
Míg lesz levél a fákon,
Lesz egy korty tiszta víz is,
Feloldható a krízis,
Nem lesz mindenből dogma,
Míg nem fulladunk szmogba,
Míg nem lesz diktatúra,
S nem sodor háborúba,
Míg lesz, ki elkaparna,
A többi le van szarva.
Most már nem jöhet bármi,
Már nem tudok kiszállni,
Már van, ki folytat engem,
S jaj nekem, megszerettem!
Vajon mikorra felnő,
Lesz egy tenyérnyi erdő?
Itt marad mindenáron?
Megy, hogy hazát találjon?
Hol éri öröm, bánat
Majd a dédunokámat?
Mi jön? Háború? Béke?
Lesz még a napnak fénye?
Ember marad az ember?
A Föld megrothad egyszer?
Nem hagyhatom, hiába
Érett a pusztulásra.
Most már nem mindegy semmi.
Túl veszélyes szeretni.
Szeress brit dámát: régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
fölött az őszi szélzúgást:
szeress szír asszonyt: lassú tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát Bizáncból,
arany-termekben vénülőt:
szeress nagymellű, lágy flamandot,
ki untan s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
Keresd szláv hitvesed szemében
alkony táján a nagy talányt:
ölelj cigánylotyót a réten,
szeress arab nőt, perzsa lányt,
borulj sudár, fehér hasára,
mely hűs, akár a gyík hasa:
hágj fel Madonnád ablakára
lajtorján május éjszaka:
hajolj mór rabnőd íriszére,
hol zöldessárga fény lobog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
Utazz s hajózd be mind a tengert,
kutass fel messze népeket,
imádj kígyójárású berbert,
kívánj nagylábú németet:
várd hölgyedet brokátruhában
Toledó őszi lombja közt,
vagy kurtizán a Szuburában
forgasson tejszín combja közt:
szeress zsidólányt, búst és édest,
mint május éji ó-borok:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.
JEGYZET:
Tudom, hogy vannak még ezerszám,
örmények, lappok, négerek,
sárgák, oly aprók, mint az öklöm,
s mindig csak csókra éhesek,
hinduk, litvánok, svédek, írek,
bretonok, szerbek, angolok:
de egy sem csókol úgy e földön,
mint a párizsi asszonyok.
