Tenger-villanella
A tenger elöntött emésztőgödör.
Mint ínségben nagy szánhúzó kutyák,
éjjel az ember életére tör.
Olcsó, durván bódító fénylikőr
a sejtfalon villódzva áramlik át.
A tenger elöntött emésztőgödör.
Aki saját celláján börtönőr,
gazdátlan bolygó ott a külvilág,
még éjjel önmaga életére tör.
A párolgó hús instant gyönyör,
ínségben nagy szánhúzó kutyák,
a tenger elöntött emésztőgödör.
Nyelvet, kultúrát eltöröl,
elönti forrón fél Amerikát,
éjjel az ember életére tör,
olajfoltján még visszatündököl,
mint ínségben a szánhúzó kutyák,
éjjel az ember életére tör.
A tenger feltöltött meszesgödör.
Zizegő
Víz, víz,
túlcsorduló pléhfazék,
lassan fövő békák,
elnyel a tenger.
Tűz, tűz,
szembe pattanó szikrák,
arcra égő oxigénmaszk,
ZIL-gumi füstöl.
Szél, szél,
levitáló tetőcserép,
vurstli-játék, ringlispíl!
Roppan a házfal.
Sár, sár,
a hömpölygő ősközöny,
kihulló rozsdás fékszeg,
elszabadult ár.
Ady a szanatóriumban
tizenkilenc újév a háborúnak vége
nem kevés alkoholt juttattunk a vérbe
a szanatóriumot platánsor fedi
kora délután itt már be kell fűteni
a nagyságos asszony az orvossal tárgyal
a magasban délnek fordul egy madárraj
füstöt hozott a szél a szoba szűk csendes
ne aggódjon drága nemsoká meleg lesz
vetkőzzön költő úr megmérem hogy mennyi
a vérnyomása és be kellene venni
néhány szem Veronált jót tesz a híg oldat
a fények az ablakra rácsokat csíkoznak
egy utazókoffer és két kisebb táska
versei ma este kerülnek adásba
cigarettát hozott látom három pakkal
idáig őrizte önt egy sereg angyal
Endre ha nem akar tüdőrákot kapni
a dohányzást most már abba kéne hagyni
hozok borogatást túlságosan lázas
hurutosan köhög és a nyelve száraz
tüzelő orcája kifejezett vészjel
hozok takarókat fagyni fog az éjjel
az izmok ernyedtek a kötőszövet laza
…kérem asszonyom menjen most már haza
Őszi dallam
Ez az ősz zúzódás a merev csuklóban,
hulló fájdalom, mi sziklás tóba csobban,
vércsatorna kardlappá merevült bőrön,
nyikorgó ajtajú, rácsát vesztett börtön,
hajnalban ránk törő, verítékes álom
szakadéka felett csüngünk pókfonálon.
Ez az ősz migrén, hányingerrel terhes,
gyógyszerfüggő rém, ha kéred, nem kegyelmez,
mint az utolsó busz, jöhet jég vagy bármi,
éjszakád az utcán kell majd kipróbálni,
ez az ősz gyulladt seb varasodó lábon,
térképtelen tájban gazzal benőtt várrom.
Ez az ősz egy új antidepresszáns-kúra,
gátlástalan lövünk megint házinyúlra.
Találat esetén a komfortérzet megnő,
kiépül bennem a szexisen kerek nő.
Ötven felülést ha mindennap kinyomok,
így szabadulnak fel a nemi hormonok.
Ez az ősz csak idén megjelenő vírus,
simán áttelel, nem zavarja a mínusz,
állóháborúból bőven elég ennyi,
nem akarok többé a bokszzsákod lenni.
Szívem telt konténer, ne turkálj benne:
könnyek, gyógyszerhalom, borotvapenge.
Ez az ősz sorvadás – az őszökkel meghal
bennem egy távoli, halkuló gyerekdal,
amit nem hallok már lassan negyven éve,
nagy égi hangtárban hever félretéve.
Egy ideje nem hiszek istenben, se mennyben –
foltozom a jelent, nehogy tönkremenjen.
Proletár férfi verse
Az én Ladám reggeltől estig
pöfögve gurul, araszol,
az én Ladámnál nincs jobb autó,
nincs, nincs sehol.
Az én Ladám kopott ülésű,
de szivargyújtója ragyog,
sárgulnak, ha látják, a sárga
angyalok.
Az én Ladám mélygarázs foglya,
bántják, megalázzák szegényt,
leszaggatják ajtajáról
a gumiszegélyt.
Az én Ladám harcos, nagy autó,
értünk ontja a monoxidot,
menekülnek ködlámpái elől
a moszkitók.
Az én Ladám bús, szegény autó,
de ha nem nézné gazdáját,
megállítná a hátsó szomszéd
új Mazdáját.
Az én Ladám ha nem akarná,
nem volnának a BMW-k,
olyan autót venne mindenki,
amilyet én vennék.
Az én Ladám ha egyet dudálna,
hajh, megremegnének sokan,
vígan annyian nem vezetnének
és boldogan.
Az én Ladám vizsgázik és átmegy,
egyszer zöld kártyát kap talán…
Hatalmasabb egy Boeingnél is
az én Ladám.
Bartók elutazik
Az asztalon, a kották lapjain
glédában állnak kulcsok, hangjegyek.
Egy félszünet, és basszus, violin;
maholnap kihajózom, elmegyek
közületek, hív óceán szele,
Ámerika, új, messzi otthonom,
a zongorám – egy hang is kár bele –
már némán áll, mint üres polcsorom.
Kossuth-szimfóniám is már a múlté;
tengerentúlra hajt a harci kín,
emlékem néhány könnyáztatta kuplé,
tükörből néz egy síró Harlekin.
Erdély, Románia és Afrika
bűnből fogant ifjúságom idézik,
látogatóba jövök csak haza
ha még, talán – a hadsereg lenéz itt.
Nem vagyok elég délceg katonának,
hál’ Isten, hogy a sors így szabta rám.
Benny Goodman s a Columbia várnak,
New York lesz mostantól az új hazám;
concertókkal és szonátákkal fekszem
mostantól, brácsaversenyt komponál
tíz ujjam, megleszünk mi tizenketten
ők és én, és a megváltó halál.
Most kél a Nap a tágas tengeren,
a vízbe fújja kottáim a szél,
de nyelvem elhagyni még nem merem,
bár nálam talán lágyabban zenél.
Ki tudja, mit fúj arcunkba a holnap,
ha háború van, minden jeltelen –
hajósinasok ládákat pakolnak.
Ősz van. Kékszakállú, utazz velem.
A drónkövetelő
Eddig biciklivel jártam;
most már inkább drónt szeretnék.
A biciklim volt kedvenc tárgyam,
szólt is hozzám, egyszer megkért:
hadd legyen az alkatrészem,
hadd legyen új végtagom,
testemmé váljon egészen,
s itt a legjobb alkalom.
Együtt jártunk, együtt éltünk,
miénk volt minden pillanat,
néha fáztunk, néha féltünk
a sötétedő ég alatt;
suhant velem izgatottan,
két végtaggal gazdagabb
lettem, mígnem eljutottam
bárhová húsz perc alatt.
De egyszer arra ébredtem, hogy
jó biciklim nem repül,
erőm, akaratom elfogy,
nem élhetek emberül;
az emberállat arra termett:
az ég derekán szárnyaljon.
Várjanak rá tágas termek,
repítse fel szárnyas drón.
Így hát felszálltam a netre
keresni ott egy drónbikát,
akivel majd szállunk egyre
a sűrűsödő éjen át,
nem élhetem földhöz láncolt
gyalogként az életem,
kin egész kerékhad áttáncolt,
legyen végre egy jó hetem:
befizetek most egy drónra,
biciklivel jártam eddig.
Az élet szép, máskor meg ronda:
egyben tartják égi felnik.
Isten nem levéltáros
Vörös István soraira
Nem levéltárosi a munkája Istennek,
mostantól enyém sem az: aggódom.
Nem használtak a felhabzó intelmek,
jobb lett volna kiszállni Maglódon.
A múlt sok rétege biztos nincsen meg,
a mélyfúrással jobb, ha kivárok télig,
higgadtság és önuralom is kellhet,
s szívügyi okmány, hogyha esetleg kérik.
Miféle következménye lehet mindennek?
Rémülten nézek előre, újra félek,
elnémult a telefon, az internet,
eltűntek a kanyarban a régi fények.
Nincs igazság, az emberek tévednek.
Fákban hiszek és lassú évgyűrűkben,
és hinni szeretnék valami istennek,
mert elvesztem, de aztán megkerültem.
Nem levéltárosi a munkája Istennek,
vállalkozást nyit, számol, piacra termel,
csak e vad csatornabűztől mentsen meg,
csak egyenesedjen ki a gyémánttengely.
Harkályok bosszúja
Budapest kertvárosi lakónegyedeiben
harkályok rongálják a tömbházakat. Tízesével
kopácsolnak kerek rést a házfalak élhez
közeli felületén, egymás alá, félméterenként.
Nem a szaporodási ösztön, a fészekrakási
hév miatt jön rájuk e különös lyuggatás,
nem is búvóhelyet keresnek, hiszen
megszokták rég az emberi társaságot.
Mivel nincs különösebb oka egy harkálynak
e rombolásra, azt mondják, unatkozik,
és unalma elhessentésének módozatában
követik fiókái is. Mivel az egész család védett,
légpuskával megzavarni vagy egyéb módon
bántani tilos, eszmei értéke sokkal több,
mint a falat újravakolni. De hiába minden,
e vandál madár a falat nyomban újra
megbontja, huszonöt másodperc alatt vájja ki
golflabdányi odvát. Nem költözik be,
nem költ, csak ütvefúr lankadatlan. Tenni
nincs mit, a szakember a vállát vonogatja,
el kell viselni a deviáns harkályt, aki csőre
szélén gonosz mosollyal vesz elégtételt végre
a természetes élőhelyét vakon tizedelő
városlakókon.
Galambok városa
A tíz legsziszifuszibb mesterség egyike bizonyára
a köztisztasági menedzser a Szent Márk téren.
Olyan mennyiségű galambszart az apám se látott.
Pedig ő, sálként a nyakában hordva engem,
kijárt a Dóm térre Szegeden, és az se piskóta:
hiába mossák fel hetente, takarítás után egy órával
a tér az alapértelmezett szaros állapotra áll be.
A belvárosi épületek homlokzatát is belakják
a szapora lények, eszi a vakolatot a maró ürülék.
A galambok elleni védekezés milliókba kerül,
és még sincs átfogó megoldás: a galambriasztó
tüskét eddig csak szórványosan alkalmazták,
és villanypásztor is csak itt-ott van kifeszítve.
Vajon hány galambot, hány tonna galambszart és
turistát bír el a Szent Márk tér, többet, mint ahány
szerelmet a rakpart? Úgy tűnik, Velence egyelőre
állja a s(a)zar(a)t. Már süllyed, de még állja.